Rólunk

A Szentágothai János Kutatóközpont a PTE korszerű, nemzetközi tudományszervezési és menedzsment normák szerint kialakított új intézménye, amely az élettudományi, élettelen természettudományi, valamint környezettudományi oktatás...

Tovább

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Bejelentkezés egyetemi azonosítóval


Eseménynaptár

Kutatók Éjszakája

A Szentágothai János Kutatóközpont ebben az évben is megnyitja kapuit egy éjszakára a látogatók előtt, hogy betekintést nyújtson a tudomány világába. A Kutatók Éjszakáján az érdeklődők elsőkézből, az SzKK kutatóitól ismerhetik meg a legújabb kutatási eredményeket, valamint bepillantást is kaphatnak a laboratóriumi munka mindennapjaiba.

2023. szeptember 29. 15:00 - 20:00

Innovációs Nap 2023

A Pécsi Tudományegyetem évente megrendezésre kerülő Innovációs Napok rendezvénye idén az eddigieknél is több izgalmas eseményt kínál. Tarts velünk május 10-én és 11-én!
Programsorozatunk középpontjában az egyetemi kutatások üzleti és társadalmi hasznosítása áll. Kiemelten foglalkozunk az esemény folyamán az innovációs stratégiával, a kutatáshasznosítási lehetőségekkel, valamint a futó kutatás fejlesztési projektek eredményeivel.

2023. május 10. 00:00 - 2023. május 11. 00:00

Jubileumi Szentágothai Nap

Meghívó

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja az idei évben ünnepli 10 éves jubileumát.

E jeles alkalomból szeretettel meghívjuk 2022. november 14-i ünnepségünkre és az azt követő szakmai programra.

Program:

08.30  Regisztráció

09.00  Köszöntők

09.20  Prof. Dr. Réthelyi Miklós: Szentágothai János kutatási tevékenységének rejtett szegmense (The Great Blue Hardback)

09.40  Prof. Dr. Kovács L. Gábor: Az első évtized dióhéjban

2022. november 14. 09:00 - 18:00

X. Szentágothai Nap - 2021. november 15.

Szeretettel meghívjuk Önöket 2021. november 15-én a Szentágothai Nap ünnepségünkre.

Az aktuális járványügyi helyzetre való tekintettel az esemény hibrid formában kerül megrendezésreHelyszín: személyesen: Szentágothai János Kutatóközpont, Bachman Zoltán előadóterem, online: PTE 1367 Youtube csatorna

Program:

10:00 Ünnepélyes megnyitó:

          Prof. Dr. Miseta Attila rektor úr köszöntője

          Prof. Dr. Helyes Zsuzsanna elnök asszony köszöntője

2021. november 15. 10:00 - 11:30

Németország Európában: szívtájék vagy kulcsövezet?

Sok szeretettel invitáljuk az érdeklődőket a Kodolányi János Egyetem (KJE) Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke és a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának Történeti és Politikai Földrajzi Kutatási Centruma szervezésében a múlt évben elkezdett Webinárium-Geopolitikai fórum sorozat folytatására, amelynek következő online konferenciáját 2021. május 26-án 16 órától rendezzük: Németország Európában: szívtájék vagy kulcsövezet? címen.

Előadók:
Dr. Kiss J. László professor emeritus, Budapest Corvinus Egyetem

2021. május 26. 15:45 - 17:00

Indokína: Feltörekvő térség a világpolitikában webinárium

Sok szeretettel invitáljuk az érdeklődőket a Kodolányi János Egyetem (KJE) Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke és a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának Történeti és Politikai Földrajzi Kutatási Centruma szervezésében a múlt évben elkezdett Webinárium-Geopolitikai fórum sorozat folytatására, amelynek következő online konferenciáját 2021. március 23-án 16 órától rendezzük Indokína: Feltörekvő térség a világpolitikában címen.
Előadók:

Moldicz Csaba
főiskolai tanár, kutatásvezető, Keleti Üzleti Akadémiai Központ, Budapesti Gazdasági Egyetem

2021. március 23. 16:00 - 17:00

TMK - 1 éves PhD hallgatók 6 hónapos progress reportja

A PTE Transzlációs Medicina Központ március 4-én tartja az első éves PhD hallgatóik progress reportját, ahol az első féléves haladásuk eredményeiről számolnak majd be.

Az előadások nyelve: angol

Az előadásokat a következő linken lehet nyomon követni:

https://zoom.us/j/99249108376?pwd=eEFEaWkwbFB1UnBqVzBFdThEcy9VZz09

Meeting ID: 992 4910 8376

Passcode: 492146

 

2021. március 04. 12:00 - 17:00

Eurázsia: az új orosz birodalmi ambíciók dimenziói

Sok szeretettel invitáljuk az érdeklődőket a Kodolányi János Egyetem (KJE) Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke és a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának Történeti és Politikai Földrajzi Kutatási Centruma szervezésében a múlt évben elkezdett Webinárium-Geopolitikai fórum sorozat folytatására, amelynek harmadik online konferenciáját 2021. február 23-án 16 órától rendezzük: Eurázsia: az új orosz birodalmi ambíciók dimenziói címen.

Előadók:

Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér habil. főiskolai tanár, Kodolányi János Egyetem

2021. február 23. 16:00 - 18:00

Egy világjárvány a legismertebb szakértőktől

A Debreceni Egyetem Élettudományi Központ (ÉTK) szeminárium sorozata a vírushelyzetre való tekintettel meghívta a téma legismertebb szereplőit és öt előadáson keresztül járja körbe a koronavírussal kapcsolatban felmerülő kérdésköröket. 

Program:

December 14, 14:00: Prof. Falus András, MTA r. tagja (SE): COVID: a komplex betegség

Január 11, 15:00: Prof. Jakab Ferenc, MTA doktora (PTE): A hazai SARS-CoV-2 kutatások összefoglalása és eddigi eredményei

2020. december 14. 14:00 - 2021. február 08. 11:45

Horizon 2020 felkészítő nap

9:30 Megnyitó:
Dr. Fendler Judit – SZTE, kancellár
Dr. Ágostházy Szabolcs – ITM, európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár

9:45 Kormányzati elképzelések a közvetlen uniós források elnyerésének növelésére Dányi Gábor – ITM, európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár

10:15 A Horizon Europe – változások a H2020-hoz képest, új lehetőségek. A részvételt előkészítő pályázatok bemutatása (volt és várható „felkészítő” támogatások) Csuzdi Szonja, NKFIH Nemzetközi Főosztály főosztályvezető

2020. november 26. 09:30 - 16:45

IX. Szentágothai Nap

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a Szentágothai János Kutatóközpont IX. Szentágothai Nap rendezvényére 2020. november 9-én.

Program:

10:30 A Szentágothai Nap ünnepélyes megnyitója:

            Prof. Dr. Miseta Attila rektor úr köszöntője

            Prof. Dr. Helyes Zsuzsanna elnök asszony köszöntője

10:40   Prof. Dr. Bódis József előadása

11:10  Prof. Dr. Merkely Béla előadása

11:40  Díjkiosztó: Szentágothai díj és a junior Szentágothai díj átadása

11:50  A Szentágothai díjazott előadása

2020. november 09. 10:30 - 13:00

Völgyi Béla MTA doktori munkájának nyilvános vitája

Az MTA Doktori Tanácsa meghívja Önt VÖLGYI BÉLA „A réskapcsolatok szerepe a retina párhuzamos információs csatornáinak működésében” című MTA doktori munkájának 2020. szeptember 18-án 1100 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében (Budapest, V. Széchenyi István tér 9. II. emelet) tartandó nyilvános vitájára.

Hivatalos bírálók:
Tamás Gábor, az MTA rendes tagja
Kisvárday Zoltán, az MTA doktora
Krenács Tibor, az MTA doktora

2020. szeptember 18. 11:00 - 13:00

Szentágothai Szeminárium - Virológiai kutatócsoport

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont és az Idegtudományi Centrum közös szervezésében megrendezendő következő szemináriumr 2020. május 28-án 15.00 órától a Szentágothai szemináriumok Teams csoportba,  melyet Prof. Dr. Jakab Ferenc, Dr. Kemenesi Gábor és Tóth Gábor Endre tart A SARS-COV2 kutatások a PTE SzKK Virológiai Kutatócsoportjában címmel.

 

2020. május 28. 15:00 - 16:00

Szentágothai Szeminárium - Dr. Kvell Krisztián

Meghívó

 

 

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont és az Idegtudományi Centrum közös szervezésében megrendezendő következő szemináriumra

2020. április 30-án 15.00 órától a Szentágothai szemináriumok Teams csoportba,  melyet Dr. Kvell Krisztián tart Az immunrendszer öregedésének gátlása genetikai úton vagy exoszómák révén címmel

 

2020. április 30. 15:00 - 16:00

Prof. emer. Dr. Hunyadi János: Az anaerob glycolysist, az aerob glycolysist és az oxidatív foszforilációt biztosító struktúra. Munkahipotézis.

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont és az Idegtudományi Centrum közös szervezésében megrendezendő következő szemináriumra

2020. február 27-én 15.00 órától a B001. előadóba.

 

Előadó: Prof. emer. Dr. Hunyadi János MD, PhD, DSc (Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Bőrgyógyászati Klinika)

Előadás: Az anaerob glycolysist, az aerob glycolysist és az oxidatív foszforilációt biztosító struktúra. Munkahipotézis.

 

2020. február 27. 15:00 - 16:00

Prof. Nagy György: Nehezen kezelhető rheumatoid arthritis

Tisztelettel meghívunk minden kedves munkatársat 2020. február 07-én 14.00 órakor pénteken, a SZKK A214 Tárgyalójában megrendezésre kerülő előadásra, amelyet Prof. Nagy György, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének professzora és a Budai Irgalmasrendi Kórház Rheumatológiai Osztályának osztályvezető főorvosa tart „Nehezen kezelhető rheumatoid arthritis” címmel.

2020. február 08. 14:00 - 15:00

Nők a Tudományban Konferencia

A Nők a tudományban Világnap alkalmából egy országos, magyar nyelvű nemzetközi konferencia megrendezésére kerül sor. A rendezvény célja, hogy bemutassuk  a – főleg MTMI (matematika, természettudományok, mérnöki, informatikai) területeken dolgozó – kutató nők munkájának nehézségeit, előnyeit, helyzetét; rávilágítsunk problémáikra és segítsünk azok megoldásában. Ehhez a délelőtti plenáris előadásokra olyan kutatónőket hívtunk, akik nemzetközi szinten is elismert szakemberek, és a nők kutatói szférában való helyzetét mutatják be itthon és külföldön.

2020. január 30. 08:00

Dr. Csépányi-Kömi Roland előadás

Szeretettel meghívjuk Önöket 2020. január 24-én pénteken 14.00 órakor a Szentágothai János Kutatóközpont  A/214 Tárgyalójában megrendezésre kerülő előadásra, amelyet Dr. Csépányi-Kömi Roland, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének adjunktusa tart meg "Az ARHGAP25 szerepe gyulladással járó betegségek patomechanizmusában" címmel.

2020. január 24. 14:00 - 16:00

Prof. Allan Herbison: Use of optical tools to understand the GnRH pulse generator network in vivo

Tisztelettel meghívunk mindenkit a PTE ÁOK Élettani Intézet, Idegtudományi Centrum, valamint a Szentágothai János Kutatóközpont közös szervezésében megrendezendő szemináriumra.

 

Prof Allan Herbison (Department of Physiology, Development and Neuroscience, University of Cambridge, UK) Use of optical tools to understand the GnRH pulse generator network in vivo  2020. február 17-én 15.00 órától Szentágothai János Kutatóközpont, B002 előadó.

2020. február 17. 15:00 - 17:00

Prof. Dr. Váradi András előadása

Tisztelettel meghívunk minden kedves munkatársat 2020. január 10-én 14.00 órakor pénteken, a SzKK A/214 Tárgyalójában megrendezésre kerülő előadásra, amelyet Prof. Dr. Váradi András, az MTA Kiválósági Központ Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetének emeritusa tart meg „Az ektopikus kalcifikáció mechanizmusa: preklinikai állatmodellek és terápiás fejlesztések” címmel.

 

Váradi András az MTA doktora, az Academia Europaea tagja a fenti intézetben kutatócsoportot vezet.

2020. január 10. 14:00 - 16:00

VIII. Szentágothai Nap

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt 2019. november 11-én megrendezésre kerülő hagyományos Szentágothai Nap ünnepségünkre. A rendezvény nyelve angol.

Program:

10:00 A Szentágothai Nap ünnepélyes megnyitója:

            Prof. Dr. Miseta Attila rektor úr köszöntője

            Prof. Dr. Helyes Zsuzsanna elnök asszony köszöntője

10:10  Jacques Demotes: ECRIN – European Clinical Research Infrastructure Network  c. előadása

2019. november 11. 09:00 - 12:30

Kutatók éjszakája a Szentágothai Kutatóközpontban

A Kutatók Éjszakája programsorozat keretein belül a Szentágothai Kutatóközpont idén is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.

 

A programokra a regisztráció az alábbi linken lehetséges:

http://kutatokejszakaja.pte.hu/szervezo-egysegek/pecsi-tudomanyegyetem-szentagothai-janos-kutatokozpont

http://kutatokejszakaja.pte.hu/programok

Regisztráció kezdete: 2019.09.14. 0:00

 

Helyszín: PTE Szentágothai János Kutatóközpont (7624 Pécs. Ifjúság útja 20.)

 

2019. szeptember 27. 15:00 - 21:00

Szentágothai szeminárium 2019/4

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont és az Idegtudományi Centrum közös szervezésében megrendezendő következő szemináriumra 2019. április 18-án 15.00 órától a B001. előadóba.

 

Előadó:

Dr. Pollner Péter: Mesterséges intelligencia a klinikai képalkotásban c. előadása

ELTE Fizikai Intézet

 

2019. április 18. 14:00 - 17:00

Szentágothai szeminárium 2019/3

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont és az Idegtudományi Centrum közös szervezésében megrendezendő következő szemináriumra 2019. március 28-án 14.00 órától a B001. előadóba.

Előadó:
Dr. Gyenesei Attila:
Bioinformatikai lehetőségek a Pécsi Tudományegyetemen: oktatás, kutatás, szolgáltatások.

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2019. március 14. 14:00 - 15:00

Dr. Hiller Dániel elődása

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Pécsi Tudományegyetem Idegtudományi Centrum szervezésében megrendezendő Computing visual motion in periphery and cortex című előadásra 2018. november 29-én 15.00 órától a B002 előadóba.

 

Előadó:

Dr. Hillier Dániel,

Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kérem, értesítsék kollégáikat, PhD és TDK hallgatóikat is az eseményről.

 

2018. november 28. 15:00 - 17:00

Szentágothai szeminárium 2018/15

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont szervezésében megrendezendő Opioids: old side effect, new site of action? című előadásra 2018. november 27-én 16.00 órától a B001 előadóba.

Előadó:

Dr. Vígh József,  Associate Professor 

Department of Biomedical Sciences; Colorado State University; Fort Collins, USA
 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2018. november 27. 16:00 - 18:00

Dr. Vladimir Ivosev: Vector Builder bemutatkozás

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont következő szemináriumára 2018. október 3-án 15.00 órától az A214 Tárgyalóban.

 

Előadó: Dr. Vladimir Ivosev: Vector Builder bemutatkozás

 

Az előadás nyelve angol.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Dr. Helyes Zsuzsanna

egyetemi tanár

PTE SZKK mb. elnök

 

2018. október 03. 15:00 - 17:00

Kutatók éjszakája 2018 - PTE Szentágothai Kutatóközpont

A Kutatók Éjszakája programsorozat keretein belül a Szentágothai Kutatóközpont idén is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.

A programokra a regisztráció az alábbi linken lehetséges:
goo.gl/xPkV61

Helyszín: PTE Szentágothai János Kutatóközpont (7624 Pécs. Ifjúság útja 20.)

Programok:
PTE Szentágothai János Kutatóközpont Bachman Zoltán előadóterem – Kavics 

2018. szeptember 28. 16:00 - 20:00

Szentágothai Szeminárium 2018/8

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt 2018. szeptember 20-án 15.00 órától a B002 előadóba a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont és az Idegtudományi Centrum közös szervezésében megrendezendő következő szemináriumra, ahol az Új gyógyszer-célpontok azonosítása, a gyógyszerjelölt szintetikus és természetes vegyületek biológiai, fizikai és kémiai vizsgálata, kifejlesztése jelenleg nem gyógyítható mitokondriális betegségekre c. Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program 1. tématerület bemutatkozására 

2018. szeptember 20. 15:00 - 17:00

Flow FOSS-Soft Partnertalálkozó

Tisztelt Vendégünk,

 

Anyacégünk a FOSS a közeljövőben nagyszabású beruházásba kezd Pécsett, melynek keretében modern kutatás-fejlesztési központot hoz létre új helyszínen; jól felszerelt laboratóriumokkal és biotechnológiai reagensek gyártására specializálódott termelőegységgel.

A beruházással párhuzamosan sikeres tárgyalások indultak el a Pécsi Tudományegyetem és Pécs városának vezetésével egy háromoldalú stratégiai együttműködés kialakítását illetően.

2018. február 06. 10:15 - 13:15

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Innovációs Irodájának bemutatkozó rendezvénye

Az OGYÉI idei évben életre hívott Innovációs Irodájának célja, hogy az akadémiai szférában a nem szponzorált klinikai vizsgálatok megvalósítását elősegítse eredményességük növelése érdekében, melyhez az Intézet díjmentes, szakmai tanácsadást nyújt. Különösen fontosnak tartja a hatóság, hogy segítse az alapkutatás és az alkalmazott kutatás közötti átmentetet, elősegítve, hogy a magyarországi fejlesztések valós innovációvá fejlődhessenek.

Esemény helyszíne: PTE Szentágothai János Kutatóközpont, B001-es előadóterem.

Program: 

2017. november 21. 13:00 - 16:00

Innovációs Nap 2017

Tisztelettel meghívjuk a Pécsi Tudományegyetem Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Osztálya és a Szentágothai János Kutatóközpontja által szervezett Innovációs Napra, mely idén az Egyetem alapításának 650 éves évfordulója tiszteletére tartott ünnepi rendezvénysorozat részeként kerül megrendezésre.

2017. május 22. 13:00 - 2017. május 23. 13:00

Szentágothai szeminárium 2016/8

Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont és az Idegtudományi Centrum közös szervezésében megrendezendő következő szemináriumra 2016. október 13-án 15.00 órára a B001 előadó terembe.

 

Előadók:

Dr. Radnai Balázs: A vastagbélgyulladás biokémiai hátterének vizsgálata kísérletes egér modellekben

Veres Balázs: A ciklofilin D hatása a lipid metabolizmusra

2016. október 13. 15:00 - 17:00

Szentágothai szeminárium 2016/9

Tisztelt Kutatócsoport-vezetők!
Kedves Kollégák!
 
Szeretettel meghívjuk Önöket a következő IC Szemináriumra 2016. október 27-én 15.00 órára a Szentágothai János Kutatóközpont B001. előadójába.
 
Előadó:
Dr. Rózsa Balázs: Fast 3D Imaging of Spine, Dendritic, and Neuronal Assemblies in Behaving Animals
 
Laboratory of 3D Functional Network and Dendritic Imaging, Institute of Experimental Medicine, Hungarian Academy of Sciences, Hungary
MTA-PPKE ITK-NAP B Measurement Technology Group,

2016. október 27. 15:00 - 17:00

V. Szentágothai Nap

Szeretettel meghívjuk Önöket 2016. november 7-én 10.00 órától a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont V. Szentágothai Nap ünnepségére.
Helyszín: Dr. Bachman Zoltán előadóterem (7624 Pécs, Ifjúság útja 20.)
 
Program:
09:30 Regisztráció
10:00 A Szentágothai Nap ünnepélyes megnyitója
10:05 Prof. Dr. Lázár Gyula előadása 20 percben: Szentágothai a tudós és az ember címmel
10:25 Díjkiosztó: junior Szentágothai díj és Szentágothai díj átadása
10:35 A junior Szentágothai díjazott előadása

2016. november 07. 09:30 - 15:00