
A Szentágothai János Kutatóközpont ebben az évben is megnyitja kapuit egy éjszakára a látogatók előtt, hogy betekintést nyújtson a tudomány világába. A Kutatók Éjszakáján az érdeklődők elsőkézből, az SzKK kutatóitól ismerhetik meg a legújabb kutatási eredményeket, valamint bepillantást is kaphatnak a laboratóriumi munka mindennapjaiba.
A számos ismeretterjesztő előadás és laborlátogatás mellett idén szórakoztató módon is ismerkedhetnek a kicsi és a kicsit nagyobbak is a tudomány világával. Többek között tematikus memóriajáték, kémiai kísérletek és kirakós is várja az SzKK vendégeit.