Rólunk

A Szentágothai János Kutatóközpont a PTE korszerű, nemzetközi tudományszervezési és menedzsment normák szerint kialakított új intézménye, amely az élettudományi, élettelen természettudományi, valamint környezettudományi oktatás...

Tovább

Bejelentkezés

Bejelentkezés egyetemi azonosítóval


A Bolyai-ösztöndíj – 2021

Akadémiai támogatás egy kutatói generáció legkiválóbb képviselőinek továbblépéséhez – ez az MTA negyedszázados, teljesítmény-központú, magas presztízsű, országos ösztöndíja, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj. Az MTA hagyományos Bolyai-napján a 169 nyertes pályázón belül külön köszöntötték a támogatást immár másodszor elnyerő 32 kutatót és azokat is, akik a záró kutatói jelentésükre kiemelkedő minősítést kaptak. Az ösztöndíj jelentőségét növeli, hogy összege az idén elnyert pályázatok esetében 2022. január 1-jétől az eddigi 124 500 forint helyett 250 000 forintra emelkedik. Az mta.hu tudósítása az ünnepségről videóval és képgalériával.

 

A Bolyai-ösztöndíj teljesítmény-központú, mert a fiatal kutatót egy adott kutatási téma feldolgozására és az eredmények összefoglalására, közlésére serkenti.
A Bolyai-ösztöndíj anyagi támogatás, mert a kutatói állás mellett megvalósítja azt az elvet, hogy a kiemelkedő munkát, a többletmunkát 
az állami költségvetés finanszírozza. Segíteni kívánja a legkiválóbbakat 
a kutatóhoz méltó életkörülmények megteremtésében.
A Bolyai-ösztöndíj országos ösztöndíj, nem a lokális autonómia adja, tehát hozzászoktatja a fiatalokat az országos megmérettetés igényéhez. Éppen ezért nyitott a felsőoktatási és egyéb kutatóhelyek irányában is.
A Bolyai-ösztöndíj akadémiai ösztöndíj, mely hidat képez az országos autonómiában döntő szerepet játszó akadémikusok, akadémiai doktorok és a fiatal kutatói generáció között.
A cél az ösztöndíj 1996-os létrehozásakor az volt, hogy sikeres fiatal, PhD–val rendelkező kutatóknak hirdessen az MTA olyan ösztöndíjat, amely segíti a jelentősebb eredményeket már elért fiatalokat 
a magyarországi kutatások folytatásában, valamint ösztönzi őket 
az „MTA doktora” értekezés megírására és a tudományos cím megszerzésére.

 

A Bolyai-napon adták át a Bolyai-ösztöndíj odaítéléséről szóló okleveleket. 
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium tagjai 24. alkalommal ítélték oda az ösztöndíjat, melyet idén 741 érvényesen pályázó közül 169-en nyertek el. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont kollégái közül Görföl Tamás, Hartnerné Pohóczky Krisztina és Poór Miklós adtak be nyerte pályázatot.

 

 

A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma 2001–ben döntött arról, hogy 
a záró kutatói jelentésükre kiemelkedő minősítést kapó ösztöndíjasoknak emléklapot adományoz. Közülük a legjobbak MTA Bolyai-plakett kitüntetésben részesülnek. Ebben az évben 21. alkalommal adta át az MTA elnöke és a Kuratórium elnöke a plaketteket és az emléklapokat.

A Kuratórium 200 fő záró kutatói jelentését értékelte. 99 főnek adományozott emléklapot, az SzKK munkatársai közül Szőke Éva részesült emléklapban. Az értékeltek közül 14-en plakettben is részesültek, közülük Poór Miklós az SzKK kutatója is. 

 

Forrás: MTI