Rólunk

A Szentágothai János Kutatóközpont a PTE korszerű, nemzetközi tudományszervezési és menedzsment normák szerint kialakított új intézménye, amely az élettudományi, élettelen természettudományi, valamint környezettudományi oktatás...

Tovább

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Bejelentkezés egyetemi azonosítóval


Ezért veszélyes a LED-fény, így károsíthatja a szem retináját

A látás a legfontosabb érzékszervünk, mivel az emberi szem az agyba jutó információ több mint 65 százalékának kapuja. Napjainkban a fényt kibocsátó dióda (LED) különböző hullámhosszúságú és intenzitású fényének fokozott kitettsége a retina degenerációját és ezzel járó sejthalált indukálhat. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának kutatói új tanulmányukban a LED-fény káros hatásait mutatják be a retinában.

Az IJMS tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint, a túlzott LED fény használat miatt, a retinában fellépő krónikus, úgynevezett fototoxikus reakciók által kiváltott károsodás az évek során felhalmozódhat.

EZ SZÁMOS SZEMBETEGSÉG KIALAKULÁSÁÉRT FELELŐS LEHET. 

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának kutatói, Dr. Kovács-Öller Tamás neurobiológus vezetésével, azt vizsgálták, hogy a LED-fény stimuláció hogyan befolyásolja a látást és milyen káros hatásokkal járhat a retinaszövetben. A vizsgálataik során arra jutottak, hogy a nem szűrt, de normál intenzitású LED-fény használata káros hatással lehet az emberi retinára is.

Ahogy a szakemberek emlékeztettek, amikor Thomas Edison 1879-ben feltalálta az első izzót, a fényszennyezés hatásai még ismeretlenek voltak. Manapság azonban szinte soha nem tapasztalunk teljes sötétséget, mert 

FOLYAMATOSAN MESTERSÉGES MEGVILÁGÍTÁSNAK VAGYUNK KITÉVE, AMELY AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEKBEN A FÉNYKIBOCSÁTÓ DIÓDA, A LED-IPAR LEGÚJABB VÍVMÁNYAINAK, MINT A LED-IZZÓKNAK, KÉPERNYŐKNEK KÖSZÖNHETŐEN EGYRE NÖVEKVŐ MÉRTÉKET ÖLTÖTTEK.

Ám mivel a modern társadalom hozzászokott az erős fény állandó jelenlétéhez, ezeknek a természetellenes fényforrásoknak a káros hatásait többnyire alábecsüljük. És bár ismert, hogy a fény hogyan befolyásolja például a napi ritmusunkat, a retinaszövetre gyakorolt közvetlen hatásait, a tudomány és a társadalom eddig többnyire figyelmen kívül hagyta.
A látás a domináns érzékszervünk, mivel a környező információ több mint kétharmadát a retina érzékeli és dolgozza fel – mutattak rá a pécsi kutatók a tanulmányukban. – Ezért ebben a tanulmányban az a célunk, hogy ezt a hiányt pótoljuk és feltárjuk, hogy a LED-fényből származó mesterséges fény hogyan vezethet a retina degenerációjához és növelheti a retina megbetegedések esélyét.

A retina a szem fényérzékeny szövete, amelyet idegsejtek komplex hálózata alkot. A szem optikai rendszere egy képet vetít a retinára, ahol a fény különböző kémiai és elektromos reakciókat indít be, amely a látott kép kialakulásáért is felelős. Azonban, ahogy a fény áthalad a retina rétegein, képes az összes retina sejttípusra hatással lenni, esetleg fototoxikus károsodást okozni.

 EZ A LEGÚJABB KUTATÁSOK SZERINT AZT JELENTI, HOGY AZ ERŐTELJES ÉS SZŰRETLEN LED-FÉNYNEK VALÓ KITETTSÉG „FOTOTOXIKUS", TEHÁT VISSZAFORDÍTHATATLAN KÁROSODÁST OKOZHAT A RETINA SEJTJEIBEN ÉS MEGBETEGEDÉST IS OKOZHAT.

A kutatók a tanulmányukban hangsúlyozták, hogy a modern életmódunk nagyban hozzájárulhat a látást károsító betegségekhez, például az időskori makuladegenerációhoz (AMD), ennek azokban a fejlett országokban magasabb az előfordulási aránya, ahol a modern LED-technológiák alkalmazása is elterjedtebb. Ennek tünete a látás romlása, amely párosulhat centrális, vagy mozaikos látótérkieséssel. Ez azonban elkerülhető lenne a LED-ek megfelelő alkalmazásával és a képernyőszűrők használatával.

Forrás: origo.hu