Rólunk

A Szentágothai János Kutatóközpont a PTE korszerű, nemzetközi tudományszervezési és menedzsment normák szerint kialakított új intézménye, amely az élettudományi, élettelen természettudományi, valamint környezettudományi oktatás...

Tovább

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Bejelentkezés egyetemi azonosítóval


Molekuláris Medicina Kutatócsoport

  • Kutatási koncepció
  • Munkatársak
  • Publikációk
  • Elnyert pályázatok
  • Szolgáltatások
  • Laboratóriumok, műszerek
  • Galéria

Tömegspektrometriás vizsgálatok:  

Kutatócsoportunk az IVF programban résztvevők tüszőfolyadékának proteomikai és metabolomikai analízisére fókuszált.  

Proteomikai analízis: Az elsődleges vizsgálatok után 34 beteg mintáinak analízisét végeztük el, melyekből sikerült 130 fehérjét azonosítanunk és csoportosítanunk. Megállapítottuk, hogy mintáinkban található proteinek nagy része a véralvadási rendszerhez és a plazminogén aktiválási rendszerhez köthető, de D-vitamin metabolizmusából származó, valamint az angiotenzin stimulációs rendszerhez köthető fehérjéket is azonosítottunk. Összevetettük a terhes és nem terhes csoportok fehérje összetételét és jelintenzitás eltérés alapján egy szemi-kvantitatív analízist is elvégeztünk, amely megállapította, hogy a haptoglobin, IgG1, az apolipoprotein A1, a transzferrin, az alfa-1 antitripszin és az Ig lambda konstans fehérjék a terhes csoportokban nagyobb mennyiségben találhatók meg, míg az albumin, az IgG2 és a hemoglobin béta lánc a nem terhes csoportban található meg nagyobb mennyiségben.  

Metabolomikai analízis: 57 beteg tüszőfolyadék mintájából meghatároztuk a legfőbb 20   aminosav koncentrációját, majd ezeket az értékeket összevetettük különböző betegparaméterrel és rengeteg szignifikáns eltérést találunk.  

Genomikai vizsgálatok:  

A PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika IVF laboratóriumával és a HRNL .1.1.1 IVF Molekuláris vizsgálatok kutatócsoporttal együttműködve a 2022-es év során folyamatosan végezzük az IVF ICSI megtermékenyítési eljárással összefüggésben és a PTE Szülészeti Klinika IVF programjában történt mesterséges megtermékenyítéssel létrehozott embriók tápoldatának, valamint a Pannon Reprodukciós Központ és a Budai Meddőségi Centrum IVF eljárásaiban gyűjtött elhasznált embrionális tápoldatok preanalitikai előkészítését és NGS elemzését és miRNS genomikai analízisével kapcsolatos munkáinkat. A tápoldatok sejtmentes szabad genomiális DNS tartamát, valamint exoszómához kötött nukleinsav frakcióit a klinikailag sikeres és sikertelen terhességi kimenetellel hasonlítottuk össze.  

Embrionális aneuploidia panel: Az IVF eljárások során tenyésztett embriók kromoszómális aneuploidia megítélésére szolgáló genomikai panelt állítottunk össze a HRNL és az iBioscience Kft. együttműködésében. A minták szekvenálását elvégeztük, az embrionális aneuploidia panel analitikai validálásával elkészültünk. A szűrési eljárásunk laboratóriumi és bioinformatikai módszertanának közleményben történő összefoglalásán dolgozunk.  

miRNS vizsgálatok: Az NGS vizsgálatba beválasztott 181 tápoldatmintából a megfelelő amplifikációs minőséget adó minták esetén amplifikációt végeztünk. A mintákba a miR-191, miR-16, miR--181, illetve let-7 koncentrációját találtuk eltérőnek a vetélt és nem vetélt embriók között.  

niPT: A HRNL, a SzKK Genomikai és Bioinformatikai Core Facility és az iBioscience kft. a Pekingi Genomikai Intézettel (BGI) közösen létrehozott egy technológiai transzfert az embrionális nem-invazív prenatális tesztelés magyarországi technológiai meghonosítása céljából. A laboratórium infrastruktúrájának felépítése megtörtént, a laboratóriumi mérések analitikai és verifikációs ellenőrzései 500 anyai vérmintából a BGI által 100%-os eredményességgel zárultak. A PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika IVF centrumával 94 mintán történő klinikai pilot programot indítunk és a vizsgálatok klinikai bevezetését tervezzük. 

 Leeaf nemzetközi együttműködés: Prospektív obszervációs tanulmány elindítását tervezzük biomarker-alapú személyreszabott IVF kezelés létrehozása céljából. A tanulmány Novel Algorithmization to aid IVF clinical decesion for best ovarian stimulation outcome (NAITIVE) címmel regisztrációja a clinicaltrials. gov felületen megtörtént. A tervezett klinikai vizsgálatokhoz ezideig Csehországból, Spanyolországból, az USAból és Jordániából több IVF laboratórium csatlakozott. Az együttműködéshez kapcsolódó kutatási program a HRNL vezetésével történik, melyben embrionális tápoldatok, follikuláris folyadék és a cumulus sejtek többlépcsős molekuláris elemzése történik.  

Biomarker kutatások                                                                    

Kutatócsoportunk fókusza mind a természetes, mind az in vitro fertilizációban az implantációt szabályozó ​​fontos biológiai folyamatok sejtes és molekuláris szintű vizsgálata.  

Az anyai oldal molekuláris vizsgálata: A sikeres terhesség létrejöttében az embrió életképessége mellett az anyai oldal állapota és a méh befogadóképessége azonos szereppel bír. Az anyai tényezők közé tartoznak a biológiailag aktív vérplazma- és tüszőfolyadék-fehérjék, a kis szabályozó nukleinsavakat (miRNS) tartalmazó mikrovezikulák és a non-invazív módszerekkel a méhből nyerhető sejtes elemek. Mind a szérum, mind a tüszőfolyadék mintákból pro- és anti-inflammatorikus citokineket mérünk érzékeny immunológiai technikákkal. Továbbá mikrovezikulákat és exoszómákat izolálunk az anyák szérumából és tüszőfolyadékából, vizsgáljuk fizikai paramétereiket és sejtes eredetüket, valamint funkcionális szerepüket. A miRNS-ek vizsgálatát újgenerációs szekvenálási eljárásokkal végezzük. 

Endometrium sejtek vizsgálata: A méhből származó minták immun- és különböző endometriális sejtjeinek azonosítására és megoszlásának tanulmányozására fluoreszcens konfokális mikroszkópiát alkalmazunk, specifikus jelölt antitestek segítségével.  

Az embrió viabilitás vizsgálata: Kemilumineszcenciás lemezolvasós módszerrel kimutattuk, hogy az alkalikus foszfatáz (AP) enzim aktivitása a sejtmentes tápfolyadékhoz képest mind a 3, mind az 5 napos embriók esetében jóval magasabb. A módszer gyakorlati felhasználhatóságának és prediktív értékének vizsgálata folyamatban van, a mintaszám növelése érdekében. Az esetleges intrauterin fertőzések diagnózisához és előre jelzéséhez az amnion folyadék és cervikális folyadék IL6 mérését rutinszerűen végeztük, jelenleg 150 adat áll rendelkezésre, a klinikai hasznosság statisztikai megítélése folyamatban van. A gyűjtött tüszőfolyadékokból és a releváns granulosa sejtes mintákból elvégeztük a 8-OHdG oxidatív marker mérését Elisa módszerrel. Fluoreszcenciás módszert dolgoztunk ki sejtkultúrák fehérje expressziójának in situ kvantitatív mérésére, mely alkalmas egy 96-lyukú tenyésztő lemezben egyszerre akár 22 különböző fehérje antigén (pl. jelátvivő molekulák) meghatározására.  

Endokrin munkacsoport

Az autoimmun thyreoiditis a leggyakoribb autoimmun betegség, amely a fertilis korú nők 5-10%-át érinti. Munkacsoportunk az autoimmun thyreoiditisben észlelt immunológiai és hormonális eltérések szerepét vizsgálja az infertilitásban. Hipotézisünk, hogy az autoantitest pozitivitás csak a jéghegy csúcsa, általános immunregulációs zavar lehet felelős mind az autoimmun betegség létrejöttéért, mind a reprodukciós zavarért. Az infertilitás hátterében álló pathológiai tényezők feltárása érdekében tervezzük vizsgálni a T, B és NK sejtek működését, a B7 fehérje család és a PD-1, PD-2 receptorok és ezek ligandjainak eltéréseit. 

A gamma/delta T sejtek reproduktív immunológiai jelentőségének vizsgálata: igen kevés ismerettel rendelkezünk ezért kutatásaink során a gamma/delta T sejtek szerepét próbáljuk feltárni az egészséges terhesség mindhárom trimesztere során. Vizsgáljuk a terhes méh deciduájában található, illetve a perifériás vérben keringő gamma/delta T sejtek fenotípusát és működését a beágyazódásban, az anyai immuntolerancia kialakulásában és megtartásában. Kísérleteink az antigénfelismerés, a gamma/delta T sejt aktiváció, illetve reguláció mechanizmusainak megismerésére irányulnak. A feltárt összefüggéseket és funkciókat később különböző eredetű patológiás terhességekben, sikeres és sikertelen asszisztált reprodukcióban, ill. pajzsmirigy eredetű endokrin zavarokban is vizsgálni kívánjuk. 

Autoimmun pajzsmirigy betegségben szenvedő betegek immunsejtjeiben bekövetkező génexpressziós változások vizsgálata: a korábban izolált, T-sejtekből származó RNS átírása cDNS-sé megtörtént (79 betegtől, 8 betegcsoportban); a T-limfociták metabolikus állapotát vizsgáló kvantitaív-PCR kísérletek folyamatban vannak. Az NK sejtek citokintermelését Legendplex (13 citokin mérésére alkalmas kit) mértük le a korábban lefagyasztott NK sejt felülúszóból (stimulálást követően). Folytattuk a T sejteken a molekuláris biológiai (PCR) vizsgálatok előkészítését.  

"A gamma/delta T sejtek szerepének vizsgálata egészséges terhességben" alprojekt: A deciduális gamma/delta T sejtek egészséges terhesség során betöltött szerepét vizsgáló fenotípus analízist és funkcionális vizsgálatokat tartalmazó kísérletsorozatunk a nevezett időszakban lezáráshoz közeli állapotba került. Kísérleteinkkel igazoltuk, hogy a magzati trophoblaston kifejeződő HLA-E és HLA-G molekulák felismerése a placentációt segítő szolubilis faktorok termelődéséhez vezet, miközben az első trimeszterben megváltozik a deciduális gamma/delta T sejtek NK sejt receptor expressziója, illetve a különböző gamma/delta T sejt alpopulációk aránya is. Eredményeink azt mutatják, hogy a gamma/delta T sejtek jelentős szerepet vállalnak az egészséges terhesség első trimeszterében a placentációt segítő proinflammatórikus anyai immunválasz kialakításában. 

Toxikológiai munkacsoport

Vizsgáljuk a természetes polifenolok, mikotoxinok, gyógyszerek és potenciális gyógyszerjelöltek, valamint metabolitjaik farmakokinetikai és toxikokinetikai kölcsönhatásait. Emellett különböző potenciális mikotoxinmegkötők (többek között polimerek, ciklodextrinek és fehérjék) alkalmasságát is vizsgáltuk. Az elmúlt évek során feltártuk és jellemeztük a polifenolok és mikotoxinok számos kölcsönhatását szérumalbuminokkal, biotranszformációs enzimekkel és gyógyszer-transzporterekkel; és azonosítottuk azokat a mikotoxinkötő anyagokat, amelyek alkalmasnak tűnnek a mikotoxinok analitikai extrakciójára és/vagy a toxinok eltávolítására különböző mátrixokból.



Prof. Dr. Bódis József
egyetemi tanár

Prof. Dr. Kovács L. Gábor
egyetemi tanár
gabor.l.kovacs@aok.pte.hu
+36 72 501 500 / 29051
Prof. Dr. Kőszegi Tamás
egyetemi tanár
tamas.koszegi@aok.pte.hu
+36 72 536001/31231
Dr. Gombos Katalin
adjunktus

Dr. Várnagy Ákos
docens

Gödöny Krisztina
laboratóriumi analitikus

Csizmadia Zsuzsanna
PhD hallgató

Temesfői Viktória
tudományos segédmunkatárs
temesfoi.viktoria@pte.hu
29249
Jakabfi-Csepregi Rita
PhD hallgató

Dr. Sourav Das
kutató
pharma.souravdas@gmail.com
29249
Dr. Horváth-Szalai Zoltán
tanársegéd

Dr. Kaltenecker Péter
tudományos munkatárs
kaltenecker.peter@pte.hu
29273
Dr. Széles Veronika
PhD hallgató
szeles.veronika@pte.hu
29249
Kapocsi-Kurdi Csilla
tudományos segédmunkatárs
kurdi.csilla@pte.hu

2023

Nicholas van Eijk, Luna C. Schmacke, Torsten Steinmetzer, Oliver Pilgram, Miklós Poór, Erzsébet Pászti-Gere   In vitro testing of host-targeting small molecule antiviral matriptase/TMPRSS2 inhibitors in 2D and 3D cell-based assays Biomedicine & Pharmacotherapy 10.1016/j.biopha.2023.115761         

Bencze B, Temesfői V, Das S, Papp H, Kaltenecker P, Kuczmog A, Jakab F, Kocsis B, Kőszegi T Development of a novel, entirely herbal-based mouthwash effective against common oral bacteria and SARS-CoV-2. BMC Complement Med Ther.  10.1186/s12906-023-03956-3  

Jakabfi-Csepregi R, Kovács GL, Kaltenecker P, Kőszegi T Multiplexed Fluorescence Plate Reader In Situ Protein Expression Assay in Apoptotic HepG2 Cells. Int J Mol Sci 10.3390/ijms24076564

Péntek S, Várnagy Á, Farkas B, Mauchart P, Gödöny K, Varjas T, Kőszegi T, Kaltenecker P, Jakabfi-Csepregi R, Kovács K, Bódis J, Sulyok E Telomere Length and Telomerase Activity of Granulosa Cells and Follicular Fluid in Women Undergoing In Vitro Fertilization.    Antioxidants 10.3390/antiox12020419

Ragán D, Kustán P, Horváth-Szalai Z, Szirmay B, Miseta A, Woth G, Kőszegi T, Mühl D Presepsin: gelsolin ratio, as a promising marker of sepsis-related organ dysfunction: a prospective observational study. Front Med 10.3389/fmed.2023.1126982           

Sági B, Vas T, Jakabfi-Csepregi R, Horváth-Szalai Z, Kőszegi T, Csiky B, Nagy J, Kovács T The Role of Two Heart Biomarkers in IgA Nephropathy.        Int J Mol Sci 10.3390/ijms241210336           

Gergics M, Pham-Dobor G, Kurdi C, Montskó G, Mihályi K, Bánfai G, Kanizsai P, Kőszegi T, Mezősi E, Bajnok L Apelin-13 as a Potential Biomarker in Critical Illness. J Clin Med 10.3390/jcm12144801

Kurdi C, Lelovics V, Hesszenberger D, Lajtai A, Lakatos Á, Herczeg R, Gödöny K, Mauchart P, Várnagy Á, Kovács GL, Kőszegi T Amino Acid Profiling of Follicular Fluid in Assisted Reproduction Reveals Important Roles of Several Amino Acids in Patients with Insulin Resistance. Int J Mol Sci 10.3390/ijms241512458        

Horváth-Szalai Z, Jakabfi-Csepregi R, Szirmay B, Ragán D, Simon G, Kovács-Ábrahám Z, Szabó P, Sipos D, Péterfalvi Á, Miseta A, Csontos C, Kőszegi T, Tóth I Serum Total Antioxidant Capacity (TAC) and TAC/Lymphocyte Ratio as Promising Predictive Markers in COVID-19. Int J Mol Sci            10.3390/ijms241612935

Kőszegi T, Horváth-Szalai Z, Ragán D, Kósa B, Szirmay B, Kurdi C, Kovács GL, Mühl D Measurement of Urinary Gc-Globulin by a Fluorescence ELISA Technique: Method Validation and Clinical Evaluation in Septic Patients-A Pilot Study. Molecules 10.3390/molecules28196864        

Tyukodi L, Zsidó B. Zoltán, Hetényi Cs, Kőszegi T, Huber Imre, Rozmer Zs  Serum albumin binding studies on antiproliferative cyclic C5-curcuminoid derivatives using spectroscopic methods and molecular modelling J Mol Structure            10.1016/j.molstruc.2023.135761      

Donegan DM, Pivonello R, Stigliano A, Lardo P, Kearney T, Mezősi E, Ghigo E, Giordano R, Mariash CN, Feelders RA, Donaldson K, Darpo B, Xue H, Custodio JM, Hand AL, Moraitis AG. Relacorilant, a Selective Glucocorticoid Receptor Modulator in Development for the Treatment of Patients With Cushing Syndrome, Does Not Cause Prolongation of the Cardiac QT Interval Interval Endocr Pract           10.1016/j.eprac.2023.09.011

Gilitsch A, Vojcek Á, Mezősi E, Bán Z, Csernus K, Ottóffy G Gyermekkori neuroblastoma kezelésében alkalmazott 131-I-meta-jodo-benzil-guanidin terápia [131-I-meta-iodo-benzyl-guanidine therapy in childhood neuroblastoma.] Orv Hetil      10.1556/650.2023.32870      

Erdő-Bonyár S, Simon D, Bajnok A, Nörenberg J, Serény-Litvai T, Várnagy Á, Kovács K, Hantosi E, Mezősi E, Berki T Physiological Changes in the Levels of Anti-Cytokine Autoantibodies in Early Pregnancy Are Missing in Pregnant Women with Hashimoto's Thyroiditis                  J Immunol Res            10.1155/2023/5221658         

Bodor M, Mezősi E Thyroid function and its interaction with metabolic molecules Front Endocrinol 10.3389/fendo.2023.1249218   

Bajnok A, Serény-Litvai T, Temesfői V, Nörenberg J, Herczeg R, Kaposi A, Berki T, Mezosi E An Optimized Flow Cytometric Method to Demonstrate the Differentiation Stage-Dependent Ca<sup>2+</sup> Flux Responses of Peripheral Human B Cells Int J Mol Sci 10.3390/ijms24109107    

Gadelha MR, Gordon MB, Doknic M, Mezősi E, Tóth M, Randeva H, Marmon T, Jochelson T, Luo R, Monahan M, Madan A, Ferrara-Cook C, Struthers RS, Krasner A Safety and Efficacy of Switching Injected SRLs to Oral Paltusotine in Patients With Acromegaly          J Clin Endocrinol Metab 10.1210/clinem/dgac643

Kurdi C, Schmidt J, Horváth-Szalai Z, Mauchart P, Gödöny K, Várnagy Á, Kovács GL, Kőszegi T. Follicular Fluid Proteomic Analysis of Women Undergoing Assisted Reproduction Suggests That Apolipoprotein A1 Is a Potential Fertility Marker Int J Mol Sci 10.3390/ijms25010486

Geiger L, Orsi G, Cseh T, Gombos K, Illés Z, Czéh B Circulating microRNAs correlate with structural and functional MRI parameters in patients with multiple sclerosis Front Mol Neurosci 10.3389/fnmol.2023.1173212

Apjok G, Számel M, Christodoulou C, Seregi V, Vásárhelyi BM, Stirling T, Eszenyi B, Sári T, Vidovics F, Nagrand E, Kovács D, Szili P, Lantos II, Méhi O, Jangir PK, Herczeg R, Gálik B, Urbán P, Gyenesei A, Draskovits G, Nyerges Á, Fekete G, Bodai L, Zsindely N, Dénes B, Yosef I, Qimron U, Papp B, Pál C, Kintses B Characterization of antibiotic resistomes by reprogrammed bacteriophage-enabled functional metagenomics in clinical strains Nat Microbiol 10.1038/s41564-023-01320-2

Charkiewicz R, Sulewska A, Charkiewicz A, Gyenesei A, Galik B, Ramlau R, Piwkowski C, Stec R, Biecek P, Karabowicz P, Michalska-Falkowska A, Miltyk W, Niklinski J miRNA-Seq Tissue Diagnostic Signature: A Novel Model for NSCLC Subtyping Int J Mol Sci 10.3390/ijms241713318       

Balikó A, Szakács Z, Kajtár B, Ritter Z, Gyenesei A, Farkas N, Kereskai L, Vályi-Nagy I, Alizadeh H, Pajor L Clinicopathological analysis of diffuse large B-cell lymphoma using molecular biomarkers: a retrospective analysis from 7 Hungarian centers Front Oncol 10.3389/fonc.2023.1224733    

Datki Z, Darula Z, Vedelek V, Hunyadi-Gulyas E, Dingmann BJ, Vedelek B, Kalman J, Urban P, Gyenesei A, Galik-Olah Z, Galik B, Sinka R. Biofilm formation initiating rotifer-specific biopolymer and its predicted components Int J Biol Macromol 10.1016/j.ijbiomac.2023.127157

Friston DA, Cuddihy J, Souza Luiz J, Truong AH, Ho L, Basra M, Santha P, Oszlacs O, de Sousa Valente J, Marczylo T, Junttila S, Laycock H, Collins D, Vizcaychipi M, Gyenesei A, Takats Z, Jancso G, Want E, Nagy I Elevated 18:0 lysophosphatidylcholine contributes to the development of pain in tissue injury    Pain 10.1097/j.pain.0000000000002709     

Denes V, Lukats A, Szarka G, Subicz R, Mester A, Kovacs-Valasek A, Geck P, Berta G, Herczeg R, Postyeni E, Gyenesei A, Gabriel R Long-term Effects of the pituitary-adenylate cyclase-activating Polypeptide (PACAP38) in the Adult Mouse Retina: Microglial Activation and Induction of Neural Proliferation Neurochem Res 10.1007/s11064-023-03989-7          

Charkiewicz R, Sulewska A, Mroz R, Charkiewicz A, Naumnik W, Kraska M, Gyenesei A, Galik B, Junttila S, Miskiewicz B, Stec R, Karabowicz P, Zawada M, Miltyk W, Niklinski J        Serum Insights: Leveraging the Power of miRNA Profiling as an Early Diagnostic Tool for Non-Small Cell Lung Cancer Cancers 10.3390/cancers15204910

Horváth M, Kovács T, Kun J, Gyenesei A, Damjanova I, Tigyi Z, Schneider G Virulence Characteristics and Molecular Typing of Carbapenem-Resistant ST15 Klebsiella pneumoniae Clinical Isolates, Possessing the K24 Capsular Type          Antibiotics 10.3390/antibiotics12030479     

Takács-Lovász K, Aczél T, Borbély É, Szőke É, Czuni L, Urbán P, Gyenesei A, Helyes Z, Kun J, Bölcskei K Hemokinin-1 induces transcriptomic alterations in pain-related signaling processes in rat primary sensory neurons independent of NK1 tachykinin receptor activation Front Mol Neurosci 10.3389/fnmol.2023.1186279

Büki G, Bekő A, Bödör C, Urbán P, Németh K, Hadzsiev K, Fekete G, Kehrer-Sawatzki H, Bene J. Identification of an NF1 Microdeletion with Optical Genome Mapping Int J Mol Sci 10.3390/ijms241713580. PMID: 37686382

Boros Á, Pankovics P, László Z, Urbán P, Herczeg R, Gáspár G, Tóth F, Reuter G The genomic and epidemiological investigations of enteric viruses of domestic caprine (Capra hircus) revealed the presence of multiple novel viruses related to known strains of humans and ruminant livestock species Microbiol Spectr 10.1128/spectrum.02533-23       

Éva Tékus, Márk Váczi, Zoltán Horváth-Szalai, Andrea Ludány, Tamás Kőszegi, Márta Wilhelm. Plasma actin, gelsolin and orosomucoid levels after eccentric exercise. JOURNAL OF HUMAN KINETICS &: p. &. (2017)

Kustán Péter, Szirmay Balázs, Horváth-Szalai Zoltán, Ludány Andrea, Kovács Gábor L, Miseta Attila, Kőszegi Tamás, Mühl Diána. Urinary orosomucoid: a novel, early biomarker of sepsis with promising diagnostic performance. CLINICAL CHEMISTRY AND LABORATORY MEDICINE 55:(2) pp. 299-307. (2017)

Éva Brigitta Patay, Nikolett Sali, Tamás Kőszegi, Rita Csepregi, Viktória Lilla Balázs, Tibor Sebastian Németh, Tibor Németh, Nóra Papp. Antioxidant potential, tannin and polyphenol contents of seed and pericarp of three Coffea species. ASIAN PACIFIC JOURNAL OF TROPICAL MEDICINE 9:(4) pp. 366-371. (2016)

Horváth-Szalai Zoltán, Kustán Péter, Mühl Diána, Ludány Andrea, Bugyi Beáta, Kőszegi Tamás. Antagonistic sepsis markers: serum gelsolin and actin/gelsolin ratio. CLINICAL BIOCHEMISTRY &: p. &. (2016)

Kustán Péter, Szirmay Balázs, Horváth-Szalai Zoltán, Ludány Andrea, Lakatos Ágnes, Mühl Diána, Christensen Per Hjort, Miseta Attila, Kovács L Gábor, Kőszegi Tamás. Urinary orosomucoid: validation of an automated immune turbidimetric test and its possible clinical use. BIOCHEMIA MEDICA 26:(3) pp. 421-430. (2016)

Miklós Poór, Zita Zrínyi, Tamás Kőszegi. Structure related effects of flavonoid aglycones on cell cycle progression of HepG2 cells: Metabolic activation of fisetin and quercetin by catechol-O-methyltransferase (COMT). BIOMEDICINE & PHARMACOTHERAPY 83: pp. 998-1005. (2016)

Nikolett Sali, Sándor Nagy , Miklós Poór, Tamás Kőszegi. Multiparametric luminescent viability assay in toxicology models: a critical evaluation. JOURNAL OF PHARMACOLOGICAL AND TOXICOLOGICAL METHODS 79: pp. 45-54. (2016)

Tamás Kőszegi, Miklós Poór. Ochratoxin A: Molecular Interactions, Mechanisms of Toxicity and Prevention at the Molecular Level. TOXINS 8: Paper 111. 25 p. (2016)

Miklós Poór, Sándor Kunsági-Máté, Lajos Szente, Gergely Matisz, Györgyi Secenji, Zsuzsanna Czibulya, Tamás Kőszegi. Interaction of ochratoxin A with quaternary ammonium beta-cyclodextrin. FOOD CHEMISTRY 172: pp. 143-149. (2015)

Miklós Poór, Yin Li, Gergely Matisz, László Kiss, Sándor Kunsági-Máté, Tamás Kőszegi. Quantitation of species differences in albumin-ligand interactions for bovine, human and rat serum albumins using fluorescence spectroscopy: A test case with some Sudlow's site I ligands. JOURNAL OF LUMINESCENCE 145: pp. 767-773. (2014)

Yin Li, Zsuzsanna Czibulya, Miklós Poór, Sophie Lecomte, László Kiss, Etienne Harte, Tamás Kőszegi, Sándor Kunsági-Máté. Thermodynamic study of the effects of ethanol on the interaction of ochratoxin A with human serum albumin. JOURNAL OF LUMINESCENCE 148: pp. 18-25. (2014)

Miklós Poór, Mónika Kuzma, Gergely Matisz, Yin Li, Pál Perjési, Sándor Kunsági-Máté, Tamás Kőszegi. Further aspects of ochratoxin A – cation interactions: complex formation with zinc ions and a novel analytical application of ochratoxin A – magnesium interaction in the HPLC-FLD system. TOXINS (BASEL) 6:(4) pp. 1295-1307. (2014)

Miklós Poór, Yin Li, Sándor Kunsági-Máté, József Petrik, Sanda Vladimir-Knežević, Tamás Kőszegi. Molecular displacement of warfarin from human serum albumin by flavonoid aglycones. JOURNAL OF LUMINESCENCE142:pp. 122-127. (2013)

Miklós Poór, Sándor Kunsági-Máté, Zsuzsanna Czibulya, Yin Li, Beáta Peles-Lemli, József Petrik, Sanda Vladimir-Knežević,Tamás Kőszegi. Fluorescence spectroscopic investigation of competitive interactions between ochratoxin A and 13 drug molecules for binding to human serum albumin. LUMINESCENCE 28:(5) pp. 726-733. (2013)

Miklós Poór, Sándor Kunsági-Máté, Gergely Matisz, Yin Li, Zsuzsanna Czibulya, Beáta Peles-Lemli, Tamás Kőszegi. Interaction of alkali and alkaline earth ions with Ochratoxin A. JOURNAL OF LUMINESCENCE 135: pp. 276-280. (2013)

Miklós Poór, Yin Li, Sándor Kunsági-Máté, Zsófia Varga, Attila Hunyadi, Balázs Dankó, Fang-Rong Chang, Yang-Chang Wu, Tamás Kőszegi. Protoapigenone derivatives: albumin binding properties and effects on HepG2 cells. JOURNAL OF PHOTOCHEMISTRY AND PHOTOBIOLOGY B-BIOLOGY 124: pp. 20-26. (2013)

Montskó G, Zrínyi Z, Janáky T, Szabó Z, Várnagy Á, Kovács GL, Bódis J. Noninvasive embryo viability assessment by quantitation of human haptoglobin alpha-1 fragment in the in vitro fertilization culture medium: an additional tool to increase success rate. FERTILITY AND STERILITY 103:(3) pp. 687-693. (2015)

Montskó G, Tarjányi Z, Mezősi E, Kovács GL. A validated method for measurement of serum total, serum free, and salivary cortisol, using high-performace liquid chromatography coupled with high-resolution ESI-TOF mass spectrometry. ANALYTICAL AND BIOANALYTICAL CHEMISTRY 406:(9-10) pp. 2333-2341. (2014)

Zita Tarjányi, Gergely Montskó, Péter Kenyeres, Zsolt Márton, Roland Hágendorn, Erna Gulyás, Orsolya Nemes, László Bajnok, Gábor L Kovács, Emese Mezősi. Free and total cortisol levels are useful prognostic markers in critically ill patients: a prospective observational study. EUROPEAN JOURNAL OF ENDOCRINOLOGY 171:(6) pp. 751-759. (2014)

Montskó G, Zrínyi Z, Janáky T, Szabó Z, Várnagy Á, Kovács GL, Bódis J. Embryo viability assessment using biomarkers of the culture medium. EGÉSZSÉG-AKADÉMIA 5:(4) pp. 215-222. (2014)

Zrínyi Zita, Várnagy Ákos, Gödöny Krisztina, Montskó Gergely, Kovács L. Gábor, Bódis József. Visual and biochemical indicators of embryo viability during in vitro fertilization. EGÉSZSÉG-AKADÉMIA 5:(1) pp. 12-16. (2014)

Labadi A, Grassi ES, Gellen B, Kleinau G, Biebermann H, Ruzsa B, Gelmini G, Rideg O, Miseta A, Kovacs GL, Patocs A, Felszeghy E, Nagy EV, Mezosi E, Persani L. New variants in a Hungarian cohort reveal structural insights on TSH receptor maturation and signaling. JOURNAL OF CLINICAL ENDOCRINOLOGY AND METABOLISM in press (2015)

Rideg O, Gombos K, Miseta A, Kovács LG. A humán papillómavírus nem válogat. IME: INFORMATIKA ÉS MENEDZSMENT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 13:(8) pp. 58-62. (2014)

Rideg O, Fekete Cs, Tóth Zs, Bihari Z, Nagy G, Várnagy Á, Bódis J, Kovács GL. Microsatellite analysis of the DNS-content of embryonal medium: opportunities and challenges. EGÉSZSÉG-AKADÉMIA 5:(4) pp. 235-246. (2014)

Czéh Boldizsár, Kalangyáné Varga Zsófia K, Henningsen Kim, Kovács Gábor L, Miseta Attila, Wiborg Ove. Chronic stress reduces the number of GABAergic interneurons in the adult rat hippocampus, dorsal-ventral and region specific differences. HIPPOCAMPUS 25:(3) pp. 393-405. (2015)

Kovács GL. Korai diagnosztika, prognosztika és szűrések a laboratóriumi diagnosztikában. MAGYAR BELORVOSI ARCHIVUM 68: pp. 81-84. (2015)

Bodis J, Peti AM, Sulyok E, Kovacs GL, Varnagy A. Serum and follicular fluid fetuin-A in women undergoing in vitro fertilization. CLINICAL CHEMISTRY AND LABORATORY MEDICINE 52:(9) pp. 1313-1318. (2014)

Bódis József, Papp Szilárd, Vermes István, Sulyok Endre, Tamás Péter, Farkas Bálint, Zámbó Katalin, Hatzipetros Ioannis, Kovács L Gábor. "Platelet-associated regulatory system (PARS)" with particular reference to female reproduction. JOURNAL OF OVARIAN RESEARCH 7: Paper 55. 10 p. (2014)

Kovacs GL. Új lehetőségek és bevált utak a prosztatarák laboratóriumi diagnosztikájában. MAGYAR ONKOLÓGIA 58:(4) pp. 301-309. (2014)

Réger Barbara, Tóth Orsolya, Litter Ilona, Pótó László, Nagy Ágnes, Mózes Réka, Miseta Attila, Kovács L Gábor, Losonczy Hajna. Véralvadási paraméterek változása normál várandósság során. MAGYAR NŐORVOSOK LAPJA 77:(2) pp. 4-10. (2014)

Miko E, Meggyes M, Bogar B, Schmitz N, Barakonyi A, Varnagy A, Farkas B, Tamas P, Bodis J, Szekeres-Bartho J, Illes Z, Szereday L. Involvement of Galectin-9/TIM-3 Pathway in the Systemic Inflammatory Response in Early-Onset Preeclampsia. PLOS ONE 8:(8) Paper e71811. 9 p. (2013)

V Csakvary, T Puskas, G Oroszlan, P Lakatos, B Kalman, G L Kovacs, E Toldy. Hormonal and biochemical parameters correlated with bone densitometric markers in prepubertal Hungarian children. BONE 54:(1) pp. 106-112. (2013)

Virágh É; Horváth D, Lőcsei Z, Kovács L, Jáger R, Varga B, Kovács L G, Toldy E. Vitamin D supply among healthy blood donors in County Vas, Hungary. ORVOSI HETILAP (ISSN: 0030-6002) (eISSN: 1788-6120) 153: (41) pp. 1629-1637. (2012

Kovacs GL. Laboratóriumi medicina: a feltárásra váró kincsesbánya. IME: INFORMATIKA ÉS MENEDZSMENT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN (ISSN: 1588-6387) (eISSN: 1789-9974) 11: (6) pp. 17-19. (2012)

Csakvary V, Erhardt E, Vargha P, Oroszlan G, Bodecs T, Török D, Toldy E; Kovacs GL. Association of Lean and Fat Body Mass, Bone Biomarkers and Gonadal Steroids with Bone Mass during Pre- and Midpuberty. HORMONE RESEARCH IN PAEDIATRICS (ISSN: 1663-2818) (eISSN: 1663-2826) 78: (4) pp. 203-211. (2012)

Tamás Kőszegi, Miklós Poór. Ochratoxin A: Molecular Interactions, Mechanisms of Toxicity and Prevention at the Molecular Level Toxins (8): Paper 111. 25 p. (2016)

Nikolett Sali, Sándor Nagy, Miklós Poór, Tamás Kőszegi. Multiparametric luminescent viability assay in toxicology models: a critical evaluation. JOURNAL OF PHARMACOLOGICAL AND TOXICOLOGICAL METHODS (79): pp. 45-54. (2016)

Németh Balázs, Kiss István, Péter Iván, Ajtay Zénó, Németh Ádám, Márk László, Csorba Attila, Kőszegi Tamás, Mühl Diána, Kustán Péter. Monitoring of L-Arginine and Endogenous Dimethylarginines in Survivor Septic Patients - A Pilot Study. IN VIVO (30): pp. 663-669. (2016)

Miklós Poór, Zita Zrínyi, Tamás Kőszegi. Structure related effects of flavonoid aglycones on cell cycle progression of HepG2 cells: Metabolic activation of fisetin and quercetin by catechol-O-methyltransferase (COMT). BIOMEDICINE AND PHARMACOTHERAPY (83): pp. 998-1005. (2016)

Hajna Z, Szabadfi K, Balla Z, Biro Z, Degrell P, Molnar GA, Koszegi T, Tekus V, Helyes Z, Dobos A, Farkas S, Szucs G, Gabriel R, Pinter E. Modeling long-term diabetes and related complications in rats. JOURNAL OF PHARMACOLOGICAL AND TOXICOLOGICAL METHODS (78): pp. 1-12. (2016)

Éva Brigitta Patay, Nikolett Sali, Tamás Kőszegi, Rita Csepregi, Viktória Lilla Balázs, Tibor Sebastian Németh, Tibor Németh, Nóra Papp. Antioxidant potential, tannin and polyphenol contents of seed and pericarp of three Coffea species. ASIAN PACIFIC JOURNAL OF TROPICAL MEDICINE 9:(4) pp. 366-371. (2016)

7. Kovács Gábor L, Montskó Gergely, Zrínyi Zita, Farkas Nelli, Várnagy Ákos, Bódis József. Non-invasive assessment of viability in human embryos fertilized in vitro..E-JIFCC THE ELECTRONICAL JOURNAL OF THE INTERNATIONAL FEDERATION OF CLINICAL CHEMISTRY AND LABORATORY MEDICINE. 27:(2) pp. 112-121. (2016)

Péter Kustán, Balázs Szirmay, Zoltán Horváth-Szalai, Andrea Ludány, Ágnes Lakatos, Diána Mühl, Per Hjort Christensen, Attila Miseta, Gábor L. Kovács, Tamás Kőszegi. Urinary orosomucoid: validation of an automated immune turbidimetric test and its possible clinical use. BIOCHEMIA MEDICA (26):421–30 (2016)                     

Gergely Montskó, Krisztina Gödöny, Ákos Várnagy, József Bódis, Gábor L. Kovács. Embryo viability assessment using the Istanbul consensus scoring system followed by the measurement of haptoglobin alpha-1 fragment: how an improved outcome is achieved. HUMAN FERTILITY. in press (2017)

Gergely Montskó, Krisztina Gödöny, Ákos Várnagy, József Bódis, Gábor L. Kovács. Non-invasive Assessment of the Embryo Viability via the Analysis of the Culture Media. EMBRIO CLEAVAGE Book Chapter. (2017)

Éva Tékus, Márk Váczi, Zoltán Horváth-Szalai, Andrea Ludány, Tamás Kőszegi, Márta Wilhelm. Plasma actin, gelsolin and orosomucoid levels after eccentric exercise. Journalé of Human Kinetics 56:(1) pp. 99-108. (2017)

Horváth-Szalai Zoltán, Kustán Péter, Mühl Diána, Ludány Andrea, Bugyi Beáta, Kőszegi Tamás. Antagonistic sepsis markers: serum gelsolin and actin/gelsolin ratio. CLINICAL BIOCHEMISTRY 50:(3) pp. 127-133. (2017)

Kőszegi Tamás. Flow cytometry in rapid mycotoxin testing. Cytometry Part A 91:(2) pp. 173-174. (2017)

Kustan P, Szirmay B, Horvath-Szalai Z, Ludany A, Kovacs GL, Miseta A, Koszegi T, Muhl D. Urinary orosomucoid: a novel, early biomarker of sepsis with promising diagnostic performance. CLINICAL CHEMISTRY AND LABORATORY MEDICINE 55:(2) pp. 299-307. (2017)

Németh Balázs, Kiss István, Jencsik Tímea, Péter Iván, Kreska Zita, Kőszegi Tamás, Miseta Attila, Kustán Péter, Boncz Imre, Laczó Andrea, Ajtay Zénó. Angiotensin-converting Enzyme Inhibition Improves the Effectiveness of Transcutaneous Carbon Dioxide Treatment. IN VIVO 31:(3) pp. 425-428. (2017)

Labadi A, Nagy A, Szomor A, Miseta A, Kovacs GL. Factitious hyperkalemia in hematologic disorders. SCANDINAVIAN JOURNAL OF CLINICAL LABORATORY & INVESTIGATION 77:(1) pp. 66-72. (2017)

Kósa Brigitta, Vassné Lakatos Ágnes, Kőszegi Tamás: Antioxidáns kapacitás mérése szeptikus betegek szérumából. EGÉSZSÉG-AKADÉMIA 7:(2), 99-111. (2016)

Kustán Péter, Horváth-Szalai Zoltán, Mühl Diána: Nonconventional markers of sepsis. E-JIFCC THE ELECTRONICAL JOURNAL OF THE INTERNATIONAL FEDERATION OF CLINICAL CHEMISTRY AND LABORATORY MEDICINE. 28:(2) pp. 122-133. (2017)

Kőszegi Tamás (Guest Editor): Advances in the diagnosis of sepsis. E-JIFCC The ELECTRONICAL JOURNAL OF THE INTERNATIONAL FEDERATION OF CLINICAL CHEMISTRY AND LABORATORY MEDICINE. 28:(2) pp. 99-103. (2017)

Csepregi R, Temesfői V, Poór M, Faust Z, Kőszegi T. Green Fluorescent Protein-Based Viability Assay in a Multiparametric Configuration. Molecules. 23(7). pii: E1575.

Csepregi R, Lemli B, Kunsági-Máté S, Szente L, Kőszegi T, Németi B, Poór M. Complex Formation of Resorufin and Resazurin with Β-Cyclodextrins: Can Cyclodextrins Interfere with a Resazurin Cell Viability Assay? Molecules. 23(2). pii: E382. (2018)

Zelma Faisal, Diána Derdák, Beáta Lemli, Sándor Kunsági-Máté, Mónika Bálint, Csaba Hetényi, Rita Csepregi, Tamás Kőszegi, Franziska Sueck, Benedikt Cramer, Hans-Ulrich Humpf, Miklós Poór. Interaction of 2'R-ochratoxin A with Serum Albumins: Binding Site, Effects of Site Markers, Thermodynamics, Species Differences of Albumin-binding, and Influence of Albumin on Its Toxicity in MDCK Cells. TOXINS 10: p. 353. (2018)

Szirmay B, Kustan P, Horvath-Szalai Z, Ludany A, Lakatos A, Muhl D, Wittmann I, Miseta A, Kovacs GL, Koszegi T. Novel automated immune turbidimetric assay for routine urinary cystatin-C determinations. BIOANALYSIS 10:(6) pp. 377-384. (2018)

Reger B, Losonczy H, Nagy A, Peterfalvi A, Mozes R, Poto L, Farkas N, Kovacs GL, Miseta A, Hussain A, Toth O. Detection of high-risk thrombophilia with an automated, global test: the Coagulation Inhibitor Potential assay. BLOOD COAGULATION & FIBRINOLYSIS in press. (2018)

Horvath-Szalai Z, Kustan P, Szirmay B, Lakatos A, Christensen PH, Huber T, Bugyi B, Muhl D, Ludany A, Miseta A, Kovacs GL, Koszegi T. Predictive value of serum gelsolin and Gc globulin in sepsis - a pilot study. CLINICAL CHEMISTRY AND LABORATORY MEDICINE in press. (2018)

Horvath-Szalai Z, Kustan P, Szirmay B, Lakatos A, Christensen PH, Huber T, Bugyi B, Muhl D, Ludany A, Miseta A, Kovacs GL, Koszegi T. Validation of an automated immune turbidimetric assay for serum gelsolin and its possible clinical utility in sepsis. JOURNAL OF CLINICAL LABORATORY ANALYSIS 32:(3) Paper e22321. 7 p. (2018)

Nikolett Sali, Rita Csepregi, Tamás Kőszegi, Sándor Kunsági-Máté, Lajos Szente, Miklós Poór. Complex formation of flavonoids fisetin and geraldol with β-cyclodextrins. JOURNAL OF LUMINESCENCE 194: pp. 82-90. (2018)

Papp N, Sali N, Csepregi R, Tóth M, Gyergyák K, Dénes T, Bartha SG, Varga E, Kaszás A, Kőszegi T. Antioxidant potential of some plants used in folk medicine in Romania. FARMACIA (BUCHAREST) in press (2018)

Rita Csepregi, Beáta Lemli, Sándor Kunsági-Máté, Lajos Szente, Tamás Kőoszegi, Balázs Németi, Miklós Poór. Complex Formation of Resorufin and Resazurin with B-Cyclodextrins: Can Cyclodextrins Interfere with a Resazurin Cell Viability Assay? MOLECULES 23:(2) Paper 382. 16 p. (2018)

Csepregi R, Temesfői V, Sali N, Poór M, W Needs P, A Kroon P, Kőszegi T. A One-Step Extraction and Luminescence Assay for Quantifying Glucose and ATP Levels in Cultured HepG2 Cells. Int J Mol Sci. 2018 Sep 8;19(9). pii: E2670. doi:

Kustán P, Kőszegi T, Miseta A, Péter I, Ajtay Z, Kiss I, Németh B. Urinary Orosomucoid A Potential Marker Of Inflammation In Psoriasis. Int J Med Sci. 2018 Jul 13;15(11):1113-1117. doi: 10.7150/ijms.25687.

Sághy É, Payrits M, Bíró-Sütő T, Skoda-Földes R, Szánti-Pintér E, Erostyák J, Makkai G, Sétáló G Jr, Kollár L, Kőszegi T, Csepregi R, Szolcsányi J, Helyes Z, Szőke É. Carboxamido steroids inhibit the opening properties of transient receptor potential ion channels by lipid raft modulation. J Lipid Res. 2018 Oct;59(10):1851-1863. doi: 10.1194/jlr.M084723.

Das S, Gazdag Z, Szente L, Meggyes M, Horváth G, Lemli B, Kunsági-Máté S, Kuzma M, Kőszegi T. Antioxidant and antimicrobial properties of randomly methylated β cyclodextrin - captured essential oils. Food Chem. 2019 Apr 25;278:305-313. doi: 10.1016/j.foodchem.2018.11.047.

Szirmay B, Tárnok A, Sarlós P, Szigeti N, Ludány A, Kustán P, Horváth-Szalai Z, Miseta A, Kőszegi T. Elevated urinary orosomucoid excretion as a novel biomarker in Crohn's disease. Eur J Clin Invest. 2019 Mar;49(3):e13054. doi: 10.1111/eci.13054.

Faisal Z, Vörös V, Lemli B, Derdák D, Kunsági-Máté S, Bálint M, Hetényi C, Csepregi R, Kőszegi T, Bergmann D, Sueck F, Humpf HU, Hübner F, Poór M. Interaction of the mycotoxin metabolite dihydrocitrinone with serum albumin. Mycotoxin Res. 2019 May;35(2):129-139. doi: 10.1007/s12550-018-0336-z.

Makszin L, Kustán P, Szirmay B, Páger C, Mező E, Kalács KI, Pászthy V, Györgyi E, Kilár F, Ludány A, Kőszegi T. Microchip gel electrophoretic analysis of perchloric acid-soluble serum proteins in systemic inflammatory disorders. Electrophoresis. 2019 Feb;40(3):447-454. doi: 10.1002/elps.201800378.

Montskó G, Gödöny K, Herczeg R, Várnagy Á, Bódis J, Kovács GL. Alpha-1 chain of human haptoglobin as viability marker of in vitro fertilized human embryos: information beyond morphology. Syst Biol Reprod Med. 2019 Apr;65(2):174-180. doi: 10.1080/19396368.2018.

Pap R, Montskó G, Jánosa G, Sipos K, Kovács GL, Pandur E. Fractalkine Regulates HEC-1A/JEG-3 Interaction by Influencing the Expression of Implantation-Related Genes in an In Vitro Co-Culture Model. Int J Mol Sci. 2020 Apr 30;21(9):3175. doi: 10.3390/ijms21093175.

Gergely PA, Murnyák B, Bencze J, Kurucz A, Varjas T, Gombos K and Hortobagyi T. Tyrosine Kinase Inhibitor Imatinib Mesylate Alters DMBA-Induced Early Onco/Suppressor Gene Expression with Tissue-Specificity in Mice. Biomed Res Int. 2019; 2019:8670398. doi:10.1155/2019/8670398.

Feher G, Gurdan Z, Gombos K, Koltai K, Pusch G, Tibold A, Szapary L. Early seizures after ischemic stroke: focus on thrombolysis. CNS Spectr. 2020;25(1):101-113. doi:10.1017/S1092852919000804.

Fejes E, Feher G, Gurdan Z, Gombos K, Koltai K, Pusch G, Tibold A. Characteristics of Patients Referred To A Specialized Headache Clinic. Sci Rep. 2020;10(1):1146. doi:10.1038/s41598-020-58234-w.

Orosz E, Gombos K, Petrevszky N. Csonka D, Haber I, Kaszas B, Toth A, Molnar K, Kalacs K, Piski Z, Gerlinger I, Burian A, Bellyei S, Szanyi I. Visualization of mucosal field in HPV positive and negative oropharyngeal squamous cell carcinomas: combined genomic and radiology based 3D model. Sci Rep. 2020;10(1):40. doi:10.1038/s41598-019-56429-4.

Burian A, Lujber L, Gerlinger I, Jarai T, Orosz E, Turiak L, Acs A, Hegedus Z, Peter AK, Tornoczki T, Gombos K, Mark L. Label-Free Semiquantitative Liquid Chromatography-Tandem Mass Spectrometry Proteomics Analysis of Laryngeal/Hypopharyngeal Squamous Cell Carcinoma on Formalin-Fixed, Paraffin-Embedded Tissue Samples - a Pilot Study. Pathol Oncol Res. 2020;10.1007/s12253-020-00849-5. doi:10.1007/s12253-020-00849-5.

Das S, Horváth B, Šafranko S, Jokić S, Széchenyi A, Kőszegi T. Antimicrobial Activity of Chamomile Essential Oil: Effect of Different Formulations. Molecules. 2019 Nov 26;24(23):4321. doi: 10.3390/molecules24234321.

Németh B, Péter I, Boncz I, Jagicza A, Kiss I, Csergő Á, Kőszegi T, Kustán P, Horváth IG, Ajtay Z.Urinary orosomucoid: a new marker of cardiovascular risk in psoriatic patients? Ther Clin Risk Manag. 2019 Jul 5;15:831-837. doi: 10.2147/TCRM.S197633.

Heckel Z, Atlasz T, Tékus É, Kőszegi T, Laczkó J, Váczi M. Monitoring exercise-induced muscle damage indicators and myoelectric activity during two weeks of knee extensor exercise training in young and old men. PLoS One. 2019 Nov 7;14(11):e0224866. doi: 10.1371/journal.pone.0224866.

Bódis J, Sulyok E, Kőszegi T, Prémusz V, Várnagy Á, Koppán M. Serum and follicular fluid levels of serotonin, kisspeptin, and brain-derived neurotrophic factor in patients undergoing in vitro fertilization: an observational study: Neurohormones in patients receiving IVF. J Int Med Res. 2019 Dec 23:300060519879330. doi: 10.1177/0300060519879330.     

Faisal Z, Vörös V, Fliszár-Nyúl E, Lemli B, Kunsági-Máté S, Csepregi R, Kőszegi T, Zsila F, Poór M. Probing the Interactions of Ochratoxin B, Ochratoxin C, Patulin, Deoxynivalenol, and T-2 Toxin with Human Serum Albumin. Toxins (Basel). 2020 Jun 13;12(6):E392. doi: 10.3390/toxins12060392.

Das S, Vörös-Horváth B, Bencsik T, Micalizzi G, Mondello L, Horváth G, Kőszegi T, Széchenyi A. Antimicrobial Activity of Different Artemisia Essential Oil Formulations. Molecules. 2020 May 21;25(10):2390. doi: 10.3390/molecules25102390.      

Das S, Czuni L, Báló V, Papp G, Gazdag Z, Papp N, Kőszegi T. Molecules. Cytotoxic Action of Artemisinin and Scopoletin on Planktonic Forms and on Biofilms of Candida Species. 2020 Jan 22;25(3):476.

Faisal Z, Garai E, Csepregi R, Bakos K, Fliszár-Nyúl E, Szente L, Balázs A, Cserháti M, Kőszegi T, Urbányi B, Csenki Z, Poór M. Protective effects of beta-cyclodextrins vs. zearalenone-induced toxicity in HeLa cells and Tg(vtg1:mCherry) zebrafish embryos. Chemosphere. 2020 Feb;240:124948. doi: 10.1016/j.chemosphere.2019.124948.

Csepregi R, Temesfői V, Das S, Alberti Á, Tóth CA, Herczeg R, Papp N, Kőszegi T. Cytotoxic, Antimicrobial, Antioxidant Properties and Effects on Cell Migration of Phenolic Compounds of Selected Transylvanian Medicinal Plants. Antioxidants (Basel). 2020 Feb 18;9(2):166. doi: 10.3390/antiox9020166.

 

 

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0053 Mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló tápoldat-markerek vizsgálata. 2.400.000 EUR

TÁMOP 4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0004 Mesterséges megtermékenyítés sikerességének növelése non-invazív módszerekkel.  1.00.0000 EUR

OTKA 115394 Az embrió életképességének korai indikátorai. 93.000 EUR

MTA-PTE Humán Reprodukciós Kutatócsoport I. 0.5 Million EUR

GINOP-2.3.2-15-2016-00021 Chip-technológia alkalmazása a humán in vitro fertilizáció eredményességének javításában. 6.370.000 EUR

EFOP-3.6.1-16-2016-00004 Átfogó fejlesztések a Pécsi Tudományegyetemen az intelligens szakosodás megvalósítása érdekében. 100.000 EUR

GINOP-2.3.3-15-2016-00012 ECRIN nemzetközi független gyógyszerkutatási hálózatban való magyar részvétel elmélyítése. 3.1 Million EUR

EFOP-3.6.2-16.2017-00009 Klinikai Kutatások Tematikus Hálózatának Kialakítása és Nemzetköziesítése (KLI-K-K). 400.000 EUR

Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program I. 43.000 EUR

MTA-PTE Humán Reprodukciós Kutatócsoport II. 0.5 Million EUR

Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program II. 74.000 EUR

Erasmus+ 2018-1-HU01-KA203-047811 Curriculum Development of Human Clinical Trial for the Next Generation Biomedical Students  - CONSCIOUS. 67.200 EUR

2020-2.1.1-ED-2020-00008 FAVIPIRAVIR klinikai kipróbálása. 427.000 EUR

2020-2.1.1-ED-2020-00009 Több vizsgálati centrumban zajló, beavatkozással nem járó klinikai vizsgálat COVID-19 új típusú koronavírus által okozott fertőzés, betegséglefolyását meghatározó genetikai tényezők azonosítására és farmakogenetikai alkalmazások előkészítésére. 303.100 EUR

2020-2.1.1-ED-2020-00022 AVIGAN klinikai kipróbálása. 214.000 EUR

2020-2.1.1-ED-2020-00018 HECRIN-COVID bizottság által támogatott, COVID-19 új típusú koronavírus által okozott fertőzésekkel kapcsolatos human klinikai vizsgálatok lebonyolításának támogatása. 284.700 EUR

NKFI K-127944 Etnobotanikai és etnofarmakobotanikai kutatás Székelyföldön. 44.000 EUR

  • ELISA tesztek végzése
  • Viabilitás – toxicitás tesztek végzése sejtkultúrákon, plate reader-en
  • Antioxidáns kapacitás mérése biológiai mintákban plate reader-en
  • Keringő tumorsejtek kimutatása perifériás vérből mikrofluidikai chip-pel
  • Western blot kvantitatív kemilumineszcenciás módszerrel
  • Kvantitatív folyadék kromatográfiás mérések
  • Folyadék kromatográfiával kapcsolt tömegspektrometriás mérések
  • Fluoreszcencia spektroszkópia és polarizációs mérések
  • DNS szekvenálás, PCR vizsgálatok
  • Plate reader and washer for absorbance, chemiluminescence and fluorescence (time

            resolved as well)

  • Hitachi 4500 spectrofluorimeter with polarization capability
    • 1D and 2D protein electrophoresis and western blot system with chemiluminescence detection
  • Fluorescence microscopy with colour CCD camera and evaluation software
  • Programmable luminometer with injectors
  • Hitachi U-3900 UV-VIS spectrophotometer
  • HPLC coupled HR ESI-TOF mass spectrometry
  • Perkin-Elmer Multimode plate reader
  • Beckman-Coulter Genetic analysis system
  • BioRad t100 PCR
KAPCSOLAT
Dr. Gombos Katalin
Kutatócsoport Vezető